Joom!Fish config error: Default language is inactive!
 
Please check configuration, try to use first active language

Lévai András
Lévai András


Lévai András (Oravica, 1908. dec. 22. - Budapest, 2003. ápr. 23.) - gépészmérnök, műegyetemi tanár

Egyetemi tanulmányait a grazi és a bécsi Műegyetemen folytatta, 1931-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. Ipari tevékenységét üzemmérnökként és energetikusként román és magyar ipartelepeken kezdte. Megtervezte a Csepeli Erőmű rekonstrukcióját. Az erőmű és a villamosenergia-rendszer fejlesztését több poszton irányította, ő szervezte meg az erőművek háború utáni helyreállítását és az együttműködő erőműrendszer létrehozását. 1950-ben megalapította az Erőmű Tervező Irodát, amelynek több mint egy évtizeden keresztül volt vezérigazgatója, majd 1962-67 között nehézipari miniszterhelyettesként irányította a hazai erőművek tervezését, a villamosenergia-rendszer fejlesztését és nemzetközi összeköttetésének kiépítését. Irányítása alatt épült az összes szénerőművünk. A hazai atomenergia-program elindítója volt, ő készítette elő a Paksi Atomerőmű építésére vonatkozó magyar-szovjet államközi szerződést. Sokat foglalkozott az energetika távlati tervezésével, a kimerülő energiakészletek energiatakarékos hasznosításával, és a megújuló energiák várható szerepével. Előbb meghívott előadóként oktatott a Műegyetem Villamosmérnöki és Gépészmérnöki Karain, majd 1953-ban megalapította a Hőerőművek Tanszékét, amelyet 25 éven át vezetett. Egyetemi oktatóként kialakította a hőerőművek, az atomtechnika és a köréjük csoportosuló tárgyak egyetemi oktatásának programját. 1968.-72-ben a BME tudományos rektorhelyettese. Kimagasló tevékenységéért számos állami kitüntetésben részesült. 1962-től az MTA tagja. (História - Tudósnaptár)